LEVENDULA HETEK

A nagykorúvá érett tihanyi „életérzés”

 

Adjunk neki egy esélyt – gondoltuk tizennyolc évvel ezelőtt, amikor először vetődött fel annak a gondolata, hogy szánjunk egy napot az évből a levendula megünneplésére. Okos döntés volt.

2005. június 25-én az első, egy napig tartó Levendula Fesztiválon már éreztük, hogy ebből lesz valami. Olyan lelkes és érdeklődő vendégek érkeztek hozzánk, akiknek élmény volt programot szervezni. Lassacskán az egy napból egész hétvége, majd egy teljes hét lett. Az igény és az érdeklődés egyre nőtt, a levendula népszerű lett, a Fesztivál előbb országos hírűvé vált, majd határainkon túlra is jutott ebből a hírből.

A Levendula Hetek megőrizte alapvető célját: egy kis időre Tihanyba, a magyarországi levendulatermesztés egyik fellegvárába hívni ennek a csodálatos növénynek a kedvelőit, vigyék hírét annak, hogy itt már száz éve is szerették a levendulát.
A nagykorú Levendula Hetek idén is számos programmal, túrával, kiállítással, élménnyel várja látogatóit, mi itt a kincses félszigeten már nagyon várjuk Önöket. Ígérjük, hogy nem fognak csalódni.

Az ízek, illatok, élmények fesztiválja idén is mindenki számára tartogat valamit! Jöjjenek el, és legyenek részesei a levendula-életérzésnek!

Mi itt leszünk – a hagyományos tihanyi vendégszeretettel!

 

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Levendula Hetek ideje alatt nem lesz kézműves kirakodó vásár!

A szolgáltatók és a szervezők fenntartják a műsorváltoztatás jogát.